Prológus

Átlagos napnak ígérkezett a mai. Szokás szerint felkeltem, majd megvetettem az ágyam. Hamar elmentem, megmosakodtam, ezután pedig felöltöztem a kissé lenge öltözékembe. Kimentem a konyhába, és megreggeliztem. Neki fogtam kitakarítani, az egész házat, ugyanis már 5 éve élek Budapesten, elég messze a családomtól. Munka közben kissé elgondolkodtam, hogy milyen jó lehet azoknak az embereknek, akik hallhatják a csodálatos madárcsicsergést, a városi zajokat, a zenét, vagy éppen az emberek szavait. Én sajnos ezt nem tehetem meg, ugyanis 3 éve elvesztettem a hallásomat. Két hét múlva lesz egy műtétem, ami ha jól sikerül, talán újra teljes életet élhetek. Gondolataimban eléggé elmélyültem, így azon kaptam magam, hogy végeztem a takarítással. Úgy véltem, hogy összeütök valamit ebédre, végül a húslevesnél maradtam. Odatettem a vizet főni, majd amikor már elég forró lett beletettem a fűszereket, és később a húst, a tésztát és a zöldségeket is. Még hagytam pár percig forrni, majd levettem a gáztűzhelyről. Elővettem egy tányért, majd kimertem egy merőkanállal a levesből. Hamar el is fogyasztottam a forró levest, majd megvártam míg a többi kihűl és betettem a hűtőbe. Úgy döntöttem hogy elmegyek futni a a margitszigeti futópályára. Az a kedvenc helyem. Gyorsan átöltöztem sportos ruhába, majd elindultam a hely felé. 5 percre van tőlem, így hamar odaértem, majd rövid bemelegítés után futni kezdtem. Szörnyű úgy futni, hogy az égvilágon semmit sem hallasz, de a sport az életem, és emiatt nem fogom feladni. Régi nagy álmom, hogy egyszer országos futóbajnok legyek. És nem adom fel, mert erős vagyok. Meg tudom csinálni. Egy jó óra futás után hazamentem, lefürödtem, és visszaöltöztem az eddigi öltözékembe. Gondoltam egyet, felkaptam a táskám, amibe beledobtam egy tollat, egy jegyzetfüzetet, a telefonomat, és a kedvenc könyvemet, majd elindultam a közeli parkba. Amint odaértem letelepedtem egy üres padra, és olvasni kezdtem. Jennifer E. Smith Vajon létezik szerelem első látásra? című könyv babonázott igazán meg, most körülbelül a felénél tarthatok. Nagy hobbim az olvasás, így néha teljesen belemerülök, és megfeledkezem a külvilágról. Csak az író és én. Már igazán hosszú ideje olvashattam, mikor az órámra pillantottam. Háromnegyed négyet mutatott, és úgy gondoltam még maradhatok egy kicsit. Épp kezdtem volna olvasni, mikor egy alakot láttam megállni mellettem. Mikor felnéztem, gyönyörű zöld szempárral szemben találtam magam.
-Szia. Leülhetek?- Olvastam le szájáról a mondatot, válaszként pedig bólogattam...

Sziasztok!:) Íme a legújabb blogom prológusa. Nem túl hosszú, de ígérem, hogy a részek sokkal hosszabbak lesznek. Remélem tetszett, viszont egy kéréssel fordulok hozzátok! Ha tetszett, vagy éppen bármi tanácsotok, kritikátok van, azt szívesen meghallgatom kommentben. Pipálni is ér, mivel így segítettek hozzá ahhoz, hogy  sokkal nagyobb élvezettel írjam az újabb, és újabb részeket:) xxSzabina.