~2. rész

Sziasztok:) Máris megérkeztünk a következő résszel, ami reméljük ugyanúgy elnyeri majd a tetszéseteket, mint az előző. Sajnos a suli miatt kicsit ritkábban fognak jönni a részek, de nem állunk le ha továbbra is van aki olvassa:) Véleményeket mindenképpen várunk. Jó olvasást:) xxSzabina xxFanni

-Laura. Elkérhetem a telefonszámod, hogy legalább SMS-ben tudjunk beszélni?-Kérdeztem.
-Persze. - irta le, majd elkérte a telefonomat, és bepötyögte a 11 számjegyet. Ezután elköszöntünk egymástól, majd mindketten haza indultunk.


Laura szemszöge:
Viszonylag hamar hazaértem, de útközben azon gondolkoztam, miért kötődik ennyire hozzám Olivér...illetve, hogy én miért adom meg a számomat idegeneknek. Mi van velem!?Miután beléptem a házba, ledobtam a kanapéra a táskámat. Elővettem a bőröndöt, majd elkezdtem bepakolni ruhákat. Gondolom a műtét után még bent tartanak megfigyelésen. Mindenből körülbelül 2 hétre pakoltam, majd miután végeztem mindennel kimerülten dobtam le magam a kanapéra. Ezután a gyomrom egy hatalmasat korgott, így hamar odaléptem a hűtő elé, hátha találok valami ennivalót. Végül úgy döntöttem, hogy melegszendvicset eszem, ami hamar el is készült és 5 perc múlva már a számban érezhettem az ízét. Elégedetten álltam fel az asztaltól, majd zuhanyozni indultam. Bevittem a pizsamámat a fürdőbe, ami egy bugyiból és egy bővebb pólóból állt. Hamar ledobtam magamról a ruhát és beálltam a forró víz alá. Gondolataimnak nem tudtam megálljt parancsolni. Mi lesz ha nem sikerül a műtét? Rettegek. Lemostam magam a levendula illatú tusfürdővel majd kiszálltam a zuhanykabinból. Felvettem a pizsimet, aztán elindultam a szobába. Bebújtam a pihe-puha ágyba, majd kis idő múlva már mély álomba merültem.


Reggel korán kellett kelnem, ugyanis 8 órakor már a kórházban várnak. Lassan kikászálódtam az ágyból majd a fürdőbe vonultam, és elvégeztem a reggeli teendőimet. Megreggeliztem, és felöltöztem a mára kikészített öltözékembe. Nem túl kihívó, sőt inkább visszafogott. Nem szeretek úgy öltözni minta sarkon élő lányok. Én amúgyis egy csendes fajta lány vagyok, aki nem szeret a középpontban lenni. Hamar felvettem a gyöngyös farmeromat, egy fehér inggel, majd a táskámba belepakoltam a fontos dolgokat, és a bőröndömet húzva kiléptem az ajtón. Elmentem a legközelebbi buszmegállóba, ahol nem sok várakozás után meg is érkezett a jármű. Felszálltam rá, megvettem a jegyet, majd egy üres helyet kerestem, de sajnos nem találtam, így egész úton állnom kellett. Háromnegyed nyolckor leszálltam, majd sétálni kezdtem az épület felé. Miután beértem megkérdeztem a recepción hogy hova kell mennem, majd utam a megadott kórteremhez vezetett. Az orvosom már ott várt.
-Jó reggelt, Laura! Hogy érzi magát?-Mosolygott.
-Jó reggelt doktor úr. Hát pillanatnyilag jól vagyok, de izgulok nagyon.- írtam le a mondatokat a jegyzetfüzetembe.
-Ebben a kórteremben lesz amíg elvégezzük a vizsgálatokat, valamint a műtét utáni megfigyelésen is. Nem kell félnie, mindent megteszünk amit csak lehet!-próbált életet lehelni belém az orvos.  
Én csak mosolyogtam rá egyet, majd a bőröndömet letettem az ágy elé és átöltöztem a kapott pizsamába. Ezután minden egyes nap vittek vagy 10 vizsgálatra. Minden este titkon a telefonomat néztem. Hátha megjelenik rajta egy bizonyos Olivér. Soha nem volt még ilyen, hogy egy srác azok után is érdeklődik felőlem, hogy tudatában van annak, hogy süket vagyok. 2. nap jött is az üzenet.
-Hogy vagy? Gondolom izgulsz a műtét miatt, hiszen nem kicsi a tét. Minden rendben lesz, higyj ebben. :)-olvastam az üzenetet. Elmosolyogtam magamat. Még ilyenkor is kedvre tud deríteni.
-Igen izgulok, de egyébként minden rendben van. Csak lennék már túl rajta...-írtam a sorokat.
-Majd írj, hogy mi az eredmény ha felébredtél. Bemehetek meglátogatni majd?:)-olvastam. A szívem hirtelen hevesen kezdett verni. Nem értem az egészet, hogy miért van rám ilyen hatással Olivér.
-Persze. :) Majd megírom melyik kórteremben vagyok.-írtam teli mosollyal.

Végül eljött a nagy nap. 10-kor műtöttek, előtte viszont még megmérték a vérnyomásom, és a vércukorszintem. Ezután viszont eljött az a bizonyos időpont. Kitoltak a kórteremből, majd végig a hosszú folyosón be a műtőbe. Mikor kellőképpen előkészítettek, rátettek az orromra egy maszkot majd kérték hogy fejben számoljak el 3-ig. Arra emlékszem, hogy kettőnél tartottam, de utána se kép se hang. Nem emlékszem semmire.


Olivér szemszöge:
Ma műtik Laurát. Őszintén kívánom, hogy sikerüljön, hiszen 3 évet kibírni úgy, hogy az égvilágon semmit sem hall, nem könnyű. Nagyon sajnálom szegény lányt, és amint fogadhat látogatókat azonnal bemegyek hozzá. Eléggé elgondolkoztam próbára menet, de öt perc múlva már az ajtóban álltam. Ugyanúgy lement a próba, viszont most felvettünk, egy -a rajongók számára, és számunkra is- meghatározó dalt, ami nem volt más mint a párbajdalunk, a Read all about it. Valószínüleg 4 nap múlva már hallhatják is. Mikor végeztünk a próbával, haza indult mindenki. Ya Ou utánam jött.
-Olivér miújság mostanában veled? Néha úgy érzem, fejben teljesen máshol jársz. Alig beszélünk. Történt valami?-érdeklődött, majd átkarolta a vállamat és úgy mentünk tovább.
-Nincsen semmi, csak mostanában fáradt vagyok, kicsit kimerültem.-válaszoltam bíztatóan.
-Hát jól van. De tudod, ha valami van, nyugodtan szóljál.-vigyorgott a barna bőrű srác.
-Tudom Ya Ou.-néztem rá hálásan, aztán elköszöntünk egymástól.
 5 perc múlva elértem a lakásomhoz, majd beléptem az ajtón, és egyből a hűtő felé vettem az irányt ugyanis útközben megkordult a gyomrom.
Szó szerint belemásztam a hűtőbe, de nem találtam fogamra valót, így 3 tojásból készítettem rántottát. Hamar elfogyasztottam, majd leültem egy kicsit zongorázni. Nemrég kezdtem el rajta tanulni, így sokat kell még gyakorolnom, de itt igazán kiönthetem a lelkemet, úgy érzem. Közben ismét Laurán járt az eszem, hogy még nem irt. Megbeszéltük hogy majd ír ha felébredt. Valószínűleg még  altatásban van, úgyhogy holnap tudom meg az eredményt. Nagyon érdekel már, hogy mi van vele. Látni is szeretném már...

                      **Másnap**

Reggel korábban keltem mint tegnap, ugyanis ma délelőtt próbálunk. Hamar összekaptam magam, majd reggelit készítettem. Leültem enni, mikor megrezdült a telefonom.
-Ez biztos Laura lesz.-Beszéltem meg magammal, majd izgatottan nyúltam a készülékemkez.
"Szia Olivér! Sajnos nem sikerült a műtét. Most eléggé padlón vagyok." Amikor elolvastam az utolsó mondatot, a fejemhez nyúltam. Könyökölve pötyögtem a betűket.
"Szia Laura! Nagyon nagyon sajnálom ami történt, de nyugi, nehogy kikészülj teljesen. Amint tudok bemegyek hozzád.Fel a fejjel!:)"
Küldtem el válaszomat, mire a készülékem már csak egy "látta" szót írt ki. A hír hallatán teljesen elment az étvágyam, rettenetesen magam alatt voltam. Próbára se volt kedvem menni, de hát a fiúk sem örülnének neki, így rávettem magam és végül elindultam. Lassan telt az idő, nem tudtam másra gondolni csakis Rá. Nem ment ki a fejemből, és nem tudtam, hogy hogy fogja ezt feldolgozni. Igazából én nem barátként tekintek rá, de nem vagyok belé szerelmes. Vagy mégis? Csak annyit tudok, hogy valamit biztosan jelent ez a lány nekem és aggódom érte. Most amúgyis rosszul fogja viselni a dolgot, nem szeretnék még én is rátenni egy lapáttal. Gondolataim nem akartak elhagyni a próba közben sem, nem tudtam figyelni. Bence éppen magyarázott valamit, én pedig nem figyeltem.
-Tessék? Mit kell csinálnom?-Értetlenkedtem.
-Olivér nem tudsz egy kicsit jobban odafigyelni?-Szólt rám Sziki.
-Bocsánat.-Sütöttem le a fejem.
-Sokszor hallottuk már ezt a bocsánatot.-Förmedt rám Bence.
-Nem lehetek folyton a magaslaton. Koncentrálok na!-Emeltem fel kissé a hangom.
-Nem egyszeri eset volt. Szerintem jobb lesz ha most elmész. Majd gyere vissza ha normálisan ide tudsz figyelni. Fogalmam sincsen mi van a háttérben, de így nem tudunk dolgozni, minket is hátráltatsz. Van valami amit elszeretnél mondani?-Nézett rám kérdően Bence.
-Nem, semmi. Sziasztok.-aztán sarkon fordultam és ezzel becsaptam magam mögött az ajtót, majd elindultam hazafelé. Gondolatok százai cikáztam a fejemben. Teljesen önkívületi állapotba kerültem. -Ez nem normális...-mondtam magamban.

~1. rész

Sziasztok:) bocsánat hogy ilyen sok idő után jött az első rész, de összejött minden. A lényeg pedig az hogy itt van:) Időközben pedig úgy döntöttem, hogy Füzeséry Fannival együtt folytatom a blogot, tehát mostantól ez az ő blogja is. Kommentelni, pipálni és feliratkozni továbbra is ér. Na de nem is húzom tovább a szót, jó olvasást:)

Mikor felnéztem, gyönyörű zöld szempárral szemben találtam magam.
-Szia. Leülhetek?- Olvastam le szájáról a mondatot, válaszként pedig bólogattam...

Elfoglalta helyét mellettem, majd ismét felém fordult.
-Hogy hívnak?- Mondata után elővettem a jegyzettömböt, és elkezdtem neki leírni válaszomat.
-Én süket vagyok, de viszont jól olvasok szájról.-keserű mosollyal figyeltem a fiú arcát. A szőke srácnak tágra nyíltak a szemei a megdöbbenéstől. Mindig ez történik, ha megtudják...
-Hogy viseled?-Kérdezte sajnálkozóan.
-Hát, igazából már megszoktam. De nagyon hiányzik az, hogy végre újra hallhassam a hangokat.-Írtam le neki a sorokat.
-Ezt megértem. És mióta nem hallasz?-Mosolygott a fiú, próbálva úgy viselkedni tovább, mint bármely más emberrel.
-3 éve.-Viszonoztam gesztusát, mire ismét szólásra nyitotta száját.
-Szörnyű lehet. Nekem most mennem kell. Remélem még lesz lehetőségünk találkozni. Kitartást! Szia. Olivér állt a rendelkezésedre.-Vigyorgott.
-Én pedig Laura vagyok.-vettem a vicces elköszönést és nevettem egyet.


Olivér szemszöge:
Hazafelé menet elgondolkodtam rajta, hogy milyen nehéz lehet ennek a lánynak. Három éven át semmit sem hall. Belegondolni sem tudok a helyzetébe... Bár nem hiszem hogy szereti ha sajnálják. Igazából, nem tudom hogy miért, de megfogott benne valami. Nem értem hogy ennyi idő alatt hogy történhetett ez. Elmélyültem gondolataimban és azon kaptam magam, hogy már egy ismerős környéken vagyok. A bejárat felé vettem az irányt, majd felmentem a megfelelő emeletre, és kinyitottam az ajtót. Beléptem a házba, aztán egyből a hűtő felé vettem az irányt. Sokáig kutattam benne, mire megtaláltam a megfelelő éhség csillapítót. Igazából imádok enni, és ha én egyszer elkezdem akkor egy hamar biztosan nem fejezem be. Miután elégedetten álltam fel az asztaltól, és elmostam az összepiszkolt edényeket,a szobába siettem, majd elővettem tiszta boxert a szekrényemből, és a fürdőbe indultam. Beérve a helységbe ledobtam magamról a ruháimat, majd beleültem a forró vízbe. Hihetetlenül jól esett, és kicsit segített kiverni a fejemből Laurát, a betegségével együtt. Hihetetlen hogy egész nap csakis Ő jár a fejemben. Nem tudom mivel babonázott meg ennyire. Gondolataimat -nehezen- elhesegettem fejemből, és kiszálltam a vízből majd megtöröltem a nedves testem, és felvettem a behozott ruhadarabot. Elindultam vissza a szobába, majd bebújtam a puha ágyba. Kissé nehezen, de valahogyan sikerült álomba merülnöm.

Reggel 9 órakor ébredtem a telefonom jelzésére, hiszen 10-kor próbánk van a srácokkal.  10 percre található tőlem a próbaterem úgyhogy indultam is készülni, nehogy elkéssek mint múltkor. Abból is hatalmas balhé lett. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, és elmentem a fürdőszobába elvégezni a reggeli teendőimet, majd felöltöztem egy kényelmes öltözékbe, ami a kék csőszárú nadrágból és egy szürke Mickey egeres pulcsiból állt. Kimentem a konyhába, és hamar készítettem magamnak reggelit, amit hamar be is lapátoltam, majd zsebre tettem a telefonomat, és már indulhattam is. Kiléptem a házból és az ajtót magam mögött kulcsra zártam.  Elindultam a megfelelő úton. Elég hűvös volt, a nap sem sütött, és kissé fújt a szél is. Meglepően hamarabb odaértem a vártnál, de még csak 2-en voltak ott. Bencére vártunk aki nem sokkal utánam be is lépett a helyiségbe. 

-Na kezdhetjük?-Csapta össze tenyerét.
-Igen.- Hangzott a válasz majdnem egyszerre. Mindannyian a helyünkre álltunk, majd elkezdtük felénekelni az új dalunkat, melynek címe Sose múló nyár. Remélhetőleg egy nyári sláger lesz. Elindult a zene a fülesemben, majd Ya Ou el is kezdte az ő részét, majd sorba mindegyikőnk felénekelte a sajátját. Másfél óra után sikerült befejeznünk a munkát, majd mindenki mehetett a maga útjára. Én haza indultam a többiek a barátnőikhez mentek. Egyedül én vagyok szingli a csapatból, bár már van egy áldozat, csak nem tudom hogy Ő hogy érez. Miután hazaértem, egyből a konyhába vettem az irányt, és készítettem magamnak ebédet, ami húsleves volt és törtkrumpli rántott hússal. Míg a víz főtt addig kipaníroztam a húst, aztán szépen sorban minden elkészült. Nem sokat készítettem, hiszen egyedül élek. Meg amúgy is. Csak ottmaradna. Hamar elfogyasztottam az adagot, majd azon tanakodtam,hogy mivel üssem el az időt. Végül egy kis filmezésre vettem rá magam. Láttam a filmből vagy 10 percet, mert bealudtam. Amikor felkeltem, azt sem tudtam hol vagyok hirtelen. Ránéztem a laptopon az időre ami 3 óra 7 percet mutatott. Ennyi elég volt ahhoz, hogy visszatérjen Laura a fejembe. Eszembejutott, hogy tegnap pont ekkor találkoztunk...úgy döntöttem, hogy kimegyek ugyan oda, hátha ismét láthatom. Kissé összekaptam magam, majd ismét elhagytam a lakást. Most nem értem oda annyira hamar, de mikor megérkeztem jól átpásztáztam a környéket, hátha meglátom valahol Őt. De sajnos nem így lett. Szomorúan néztem magam elé. Fél óra várakozás után meguntam, és épp indulni készültem, mikor megláttam egy ismerős arcot. Ő volt az. A haja -mint mindig- kiengedve volt, gyönyörűen omlott vállára, csillogott a délutáni napfényben. Felém lépkedett majd én is megindultam felé. Elővette a jegyzetfüzetet, majd leírta benne az alábbi sort.
-Minden nap erre jársz? -Mosolygott, én pedig mélyen szemeibe néztem. Aztán jöttem rá hogy válaszolnom kellene.
- Hát...öö..izé...én csak lejöttem sétálni, szeretem ezt a nyugis parkot.-nyögtem ki valami mondat félét, habár ez nem  nevezhető annak.
-Értem.-irta le, majd ránézett az órájára, és ismét a betűket karcolta a lapra. -Sajnos nekem most sietnem kell mert össze kell még pakolnom.-Nem értettem az egészet. Miért kell pakolnia? Talán elköltözik? Nem...ez nem lehet. Gondolkoztam el, de végül rájöttem, hogy egyszerűbb lenne megkérdezni tőle.
-Elköltözöl?-kerekedtek ki szemeim.
-Jajj dehogy. Csak műtétem lesz. Egy lehetőség arra, hogy újra hallhassak 3 év várakozás után. 1 hét múlva lesz, de előtte sok vizsgálat vár.- Ezek után a mondatok után kicsit megnyugodtam, de valamilyen szinten féltettem is Őt. Mivan ha nem sikerül a műtét? Jöttek elő bennem a kérdések.
-Szívemből kívánom, hogy sikerüljön,Laura. Elkérhetem a telefonszámod, hogy legalább SMS-ben tudjunk beszélni?-Kérdeztem, de közben rájöttem, hogy ez eléggé tolakodó, hiszen nem is ismerjük még egymást. Most elárulhattam magamat? Hogy ennyire elvarázsolt?
-Persze. - irta le, majd elkérte a telefonomat, és bepötyögte a 11 számjegyet. Még sem lepődött meg annyira, mint vártam, így fellélegeztem egy kicsit. Ezután elköszöntünk egymástól, majd mindketten haza indultunk.

Prológus

Átlagos napnak ígérkezett a mai. Szokás szerint felkeltem, majd megvetettem az ágyam. Hamar elmentem, megmosakodtam, ezután pedig felöltöztem a kissé lenge öltözékembe. Kimentem a konyhába, és megreggeliztem. Neki fogtam kitakarítani, az egész házat, ugyanis már 5 éve élek Budapesten, elég messze a családomtól. Munka közben kissé elgondolkodtam, hogy milyen jó lehet azoknak az embereknek, akik hallhatják a csodálatos madárcsicsergést, a városi zajokat, a zenét, vagy éppen az emberek szavait. Én sajnos ezt nem tehetem meg, ugyanis 3 éve elvesztettem a hallásomat. Két hét múlva lesz egy műtétem, ami ha jól sikerül, talán újra teljes életet élhetek. Gondolataimban eléggé elmélyültem, így azon kaptam magam, hogy végeztem a takarítással. Úgy véltem, hogy összeütök valamit ebédre, végül a húslevesnél maradtam. Odatettem a vizet főni, majd amikor már elég forró lett beletettem a fűszereket, és később a húst, a tésztát és a zöldségeket is. Még hagytam pár percig forrni, majd levettem a gáztűzhelyről. Elővettem egy tányért, majd kimertem egy merőkanállal a levesből. Hamar el is fogyasztottam a forró levest, majd megvártam míg a többi kihűl és betettem a hűtőbe. Úgy döntöttem hogy elmegyek futni a a margitszigeti futópályára. Az a kedvenc helyem. Gyorsan átöltöztem sportos ruhába, majd elindultam a hely felé. 5 percre van tőlem, így hamar odaértem, majd rövid bemelegítés után futni kezdtem. Szörnyű úgy futni, hogy az égvilágon semmit sem hallasz, de a sport az életem, és emiatt nem fogom feladni. Régi nagy álmom, hogy egyszer országos futóbajnok legyek. És nem adom fel, mert erős vagyok. Meg tudom csinálni. Egy jó óra futás után hazamentem, lefürödtem, és visszaöltöztem az eddigi öltözékembe. Gondoltam egyet, felkaptam a táskám, amibe beledobtam egy tollat, egy jegyzetfüzetet, a telefonomat, és a kedvenc könyvemet, majd elindultam a közeli parkba. Amint odaértem letelepedtem egy üres padra, és olvasni kezdtem. Jennifer E. Smith Vajon létezik szerelem első látásra? című könyv babonázott igazán meg, most körülbelül a felénél tarthatok. Nagy hobbim az olvasás, így néha teljesen belemerülök, és megfeledkezem a külvilágról. Csak az író és én. Már igazán hosszú ideje olvashattam, mikor az órámra pillantottam. Háromnegyed négyet mutatott, és úgy gondoltam még maradhatok egy kicsit. Épp kezdtem volna olvasni, mikor egy alakot láttam megállni mellettem. Mikor felnéztem, gyönyörű zöld szempárral szemben találtam magam.
-Szia. Leülhetek?- Olvastam le szájáról a mondatot, válaszként pedig bólogattam...

Sziasztok!:) Íme a legújabb blogom prológusa. Nem túl hosszú, de ígérem, hogy a részek sokkal hosszabbak lesznek. Remélem tetszett, viszont egy kéréssel fordulok hozzátok! Ha tetszett, vagy éppen bármi tanácsotok, kritikátok van, azt szívesen meghallgatom kommentben. Pipálni is ér, mivel így segítettek hozzá ahhoz, hogy  sokkal nagyobb élvezettel írjam az újabb, és újabb részeket:) xxSzabina.