~2. rész

Sziasztok:) Máris megérkeztünk a következő résszel, ami reméljük ugyanúgy elnyeri majd a tetszéseteket, mint az előző. Sajnos a suli miatt kicsit ritkábban fognak jönni a részek, de nem állunk le ha továbbra is van aki olvassa:) Véleményeket mindenképpen várunk. Jó olvasást:) xxSzabina xxFanni

-Laura. Elkérhetem a telefonszámod, hogy legalább SMS-ben tudjunk beszélni?-Kérdeztem.
-Persze. - irta le, majd elkérte a telefonomat, és bepötyögte a 11 számjegyet. Ezután elköszöntünk egymástól, majd mindketten haza indultunk.


Laura szemszöge:
Viszonylag hamar hazaértem, de útközben azon gondolkoztam, miért kötődik ennyire hozzám Olivér...illetve, hogy én miért adom meg a számomat idegeneknek. Mi van velem!?Miután beléptem a házba, ledobtam a kanapéra a táskámat. Elővettem a bőröndöt, majd elkezdtem bepakolni ruhákat. Gondolom a műtét után még bent tartanak megfigyelésen. Mindenből körülbelül 2 hétre pakoltam, majd miután végeztem mindennel kimerülten dobtam le magam a kanapéra. Ezután a gyomrom egy hatalmasat korgott, így hamar odaléptem a hűtő elé, hátha találok valami ennivalót. Végül úgy döntöttem, hogy melegszendvicset eszem, ami hamar el is készült és 5 perc múlva már a számban érezhettem az ízét. Elégedetten álltam fel az asztaltól, majd zuhanyozni indultam. Bevittem a pizsamámat a fürdőbe, ami egy bugyiból és egy bővebb pólóból állt. Hamar ledobtam magamról a ruhát és beálltam a forró víz alá. Gondolataimnak nem tudtam megálljt parancsolni. Mi lesz ha nem sikerül a műtét? Rettegek. Lemostam magam a levendula illatú tusfürdővel majd kiszálltam a zuhanykabinból. Felvettem a pizsimet, aztán elindultam a szobába. Bebújtam a pihe-puha ágyba, majd kis idő múlva már mély álomba merültem.


Reggel korán kellett kelnem, ugyanis 8 órakor már a kórházban várnak. Lassan kikászálódtam az ágyból majd a fürdőbe vonultam, és elvégeztem a reggeli teendőimet. Megreggeliztem, és felöltöztem a mára kikészített öltözékembe. Nem túl kihívó, sőt inkább visszafogott. Nem szeretek úgy öltözni minta sarkon élő lányok. Én amúgyis egy csendes fajta lány vagyok, aki nem szeret a középpontban lenni. Hamar felvettem a gyöngyös farmeromat, egy fehér inggel, majd a táskámba belepakoltam a fontos dolgokat, és a bőröndömet húzva kiléptem az ajtón. Elmentem a legközelebbi buszmegállóba, ahol nem sok várakozás után meg is érkezett a jármű. Felszálltam rá, megvettem a jegyet, majd egy üres helyet kerestem, de sajnos nem találtam, így egész úton állnom kellett. Háromnegyed nyolckor leszálltam, majd sétálni kezdtem az épület felé. Miután beértem megkérdeztem a recepción hogy hova kell mennem, majd utam a megadott kórteremhez vezetett. Az orvosom már ott várt.
-Jó reggelt, Laura! Hogy érzi magát?-Mosolygott.
-Jó reggelt doktor úr. Hát pillanatnyilag jól vagyok, de izgulok nagyon.- írtam le a mondatokat a jegyzetfüzetembe.
-Ebben a kórteremben lesz amíg elvégezzük a vizsgálatokat, valamint a műtét utáni megfigyelésen is. Nem kell félnie, mindent megteszünk amit csak lehet!-próbált életet lehelni belém az orvos.  
Én csak mosolyogtam rá egyet, majd a bőröndömet letettem az ágy elé és átöltöztem a kapott pizsamába. Ezután minden egyes nap vittek vagy 10 vizsgálatra. Minden este titkon a telefonomat néztem. Hátha megjelenik rajta egy bizonyos Olivér. Soha nem volt még ilyen, hogy egy srác azok után is érdeklődik felőlem, hogy tudatában van annak, hogy süket vagyok. 2. nap jött is az üzenet.
-Hogy vagy? Gondolom izgulsz a műtét miatt, hiszen nem kicsi a tét. Minden rendben lesz, higyj ebben. :)-olvastam az üzenetet. Elmosolyogtam magamat. Még ilyenkor is kedvre tud deríteni.
-Igen izgulok, de egyébként minden rendben van. Csak lennék már túl rajta...-írtam a sorokat.
-Majd írj, hogy mi az eredmény ha felébredtél. Bemehetek meglátogatni majd?:)-olvastam. A szívem hirtelen hevesen kezdett verni. Nem értem az egészet, hogy miért van rám ilyen hatással Olivér.
-Persze. :) Majd megírom melyik kórteremben vagyok.-írtam teli mosollyal.

Végül eljött a nagy nap. 10-kor műtöttek, előtte viszont még megmérték a vérnyomásom, és a vércukorszintem. Ezután viszont eljött az a bizonyos időpont. Kitoltak a kórteremből, majd végig a hosszú folyosón be a műtőbe. Mikor kellőképpen előkészítettek, rátettek az orromra egy maszkot majd kérték hogy fejben számoljak el 3-ig. Arra emlékszem, hogy kettőnél tartottam, de utána se kép se hang. Nem emlékszem semmire.


Olivér szemszöge:
Ma műtik Laurát. Őszintén kívánom, hogy sikerüljön, hiszen 3 évet kibírni úgy, hogy az égvilágon semmit sem hall, nem könnyű. Nagyon sajnálom szegény lányt, és amint fogadhat látogatókat azonnal bemegyek hozzá. Eléggé elgondolkoztam próbára menet, de öt perc múlva már az ajtóban álltam. Ugyanúgy lement a próba, viszont most felvettünk, egy -a rajongók számára, és számunkra is- meghatározó dalt, ami nem volt más mint a párbajdalunk, a Read all about it. Valószínüleg 4 nap múlva már hallhatják is. Mikor végeztünk a próbával, haza indult mindenki. Ya Ou utánam jött.
-Olivér miújság mostanában veled? Néha úgy érzem, fejben teljesen máshol jársz. Alig beszélünk. Történt valami?-érdeklődött, majd átkarolta a vállamat és úgy mentünk tovább.
-Nincsen semmi, csak mostanában fáradt vagyok, kicsit kimerültem.-válaszoltam bíztatóan.
-Hát jól van. De tudod, ha valami van, nyugodtan szóljál.-vigyorgott a barna bőrű srác.
-Tudom Ya Ou.-néztem rá hálásan, aztán elköszöntünk egymástól.
 5 perc múlva elértem a lakásomhoz, majd beléptem az ajtón, és egyből a hűtő felé vettem az irányt ugyanis útközben megkordult a gyomrom.
Szó szerint belemásztam a hűtőbe, de nem találtam fogamra valót, így 3 tojásból készítettem rántottát. Hamar elfogyasztottam, majd leültem egy kicsit zongorázni. Nemrég kezdtem el rajta tanulni, így sokat kell még gyakorolnom, de itt igazán kiönthetem a lelkemet, úgy érzem. Közben ismét Laurán járt az eszem, hogy még nem irt. Megbeszéltük hogy majd ír ha felébredt. Valószínűleg még  altatásban van, úgyhogy holnap tudom meg az eredményt. Nagyon érdekel már, hogy mi van vele. Látni is szeretném már...

                      **Másnap**

Reggel korábban keltem mint tegnap, ugyanis ma délelőtt próbálunk. Hamar összekaptam magam, majd reggelit készítettem. Leültem enni, mikor megrezdült a telefonom.
-Ez biztos Laura lesz.-Beszéltem meg magammal, majd izgatottan nyúltam a készülékemkez.
"Szia Olivér! Sajnos nem sikerült a műtét. Most eléggé padlón vagyok." Amikor elolvastam az utolsó mondatot, a fejemhez nyúltam. Könyökölve pötyögtem a betűket.
"Szia Laura! Nagyon nagyon sajnálom ami történt, de nyugi, nehogy kikészülj teljesen. Amint tudok bemegyek hozzád.Fel a fejjel!:)"
Küldtem el válaszomat, mire a készülékem már csak egy "látta" szót írt ki. A hír hallatán teljesen elment az étvágyam, rettenetesen magam alatt voltam. Próbára se volt kedvem menni, de hát a fiúk sem örülnének neki, így rávettem magam és végül elindultam. Lassan telt az idő, nem tudtam másra gondolni csakis Rá. Nem ment ki a fejemből, és nem tudtam, hogy hogy fogja ezt feldolgozni. Igazából én nem barátként tekintek rá, de nem vagyok belé szerelmes. Vagy mégis? Csak annyit tudok, hogy valamit biztosan jelent ez a lány nekem és aggódom érte. Most amúgyis rosszul fogja viselni a dolgot, nem szeretnék még én is rátenni egy lapáttal. Gondolataim nem akartak elhagyni a próba közben sem, nem tudtam figyelni. Bence éppen magyarázott valamit, én pedig nem figyeltem.
-Tessék? Mit kell csinálnom?-Értetlenkedtem.
-Olivér nem tudsz egy kicsit jobban odafigyelni?-Szólt rám Sziki.
-Bocsánat.-Sütöttem le a fejem.
-Sokszor hallottuk már ezt a bocsánatot.-Förmedt rám Bence.
-Nem lehetek folyton a magaslaton. Koncentrálok na!-Emeltem fel kissé a hangom.
-Nem egyszeri eset volt. Szerintem jobb lesz ha most elmész. Majd gyere vissza ha normálisan ide tudsz figyelni. Fogalmam sincsen mi van a háttérben, de így nem tudunk dolgozni, minket is hátráltatsz. Van valami amit elszeretnél mondani?-Nézett rám kérdően Bence.
-Nem, semmi. Sziasztok.-aztán sarkon fordultam és ezzel becsaptam magam mögött az ajtót, majd elindultam hazafelé. Gondolatok százai cikáztam a fejemben. Teljesen önkívületi állapotba kerültem. -Ez nem normális...-mondtam magamban.