~1. rész

Sziasztok:) bocsánat hogy ilyen sok idő után jött az első rész, de összejött minden. A lényeg pedig az hogy itt van:) Időközben pedig úgy döntöttem, hogy Füzeséry Fannival együtt folytatom a blogot, tehát mostantól ez az ő blogja is. Kommentelni, pipálni és feliratkozni továbbra is ér. Na de nem is húzom tovább a szót, jó olvasást:)

Mikor felnéztem, gyönyörű zöld szempárral szemben találtam magam.
-Szia. Leülhetek?- Olvastam le szájáról a mondatot, válaszként pedig bólogattam...

Elfoglalta helyét mellettem, majd ismét felém fordult.
-Hogy hívnak?- Mondata után elővettem a jegyzettömböt, és elkezdtem neki leírni válaszomat.
-Én süket vagyok, de viszont jól olvasok szájról.-keserű mosollyal figyeltem a fiú arcát. A szőke srácnak tágra nyíltak a szemei a megdöbbenéstől. Mindig ez történik, ha megtudják...
-Hogy viseled?-Kérdezte sajnálkozóan.
-Hát, igazából már megszoktam. De nagyon hiányzik az, hogy végre újra hallhassam a hangokat.-Írtam le neki a sorokat.
-Ezt megértem. És mióta nem hallasz?-Mosolygott a fiú, próbálva úgy viselkedni tovább, mint bármely más emberrel.
-3 éve.-Viszonoztam gesztusát, mire ismét szólásra nyitotta száját.
-Szörnyű lehet. Nekem most mennem kell. Remélem még lesz lehetőségünk találkozni. Kitartást! Szia. Olivér állt a rendelkezésedre.-Vigyorgott.
-Én pedig Laura vagyok.-vettem a vicces elköszönést és nevettem egyet.


Olivér szemszöge:
Hazafelé menet elgondolkodtam rajta, hogy milyen nehéz lehet ennek a lánynak. Három éven át semmit sem hall. Belegondolni sem tudok a helyzetébe... Bár nem hiszem hogy szereti ha sajnálják. Igazából, nem tudom hogy miért, de megfogott benne valami. Nem értem hogy ennyi idő alatt hogy történhetett ez. Elmélyültem gondolataimban és azon kaptam magam, hogy már egy ismerős környéken vagyok. A bejárat felé vettem az irányt, majd felmentem a megfelelő emeletre, és kinyitottam az ajtót. Beléptem a házba, aztán egyből a hűtő felé vettem az irányt. Sokáig kutattam benne, mire megtaláltam a megfelelő éhség csillapítót. Igazából imádok enni, és ha én egyszer elkezdem akkor egy hamar biztosan nem fejezem be. Miután elégedetten álltam fel az asztaltól, és elmostam az összepiszkolt edényeket,a szobába siettem, majd elővettem tiszta boxert a szekrényemből, és a fürdőbe indultam. Beérve a helységbe ledobtam magamról a ruháimat, majd beleültem a forró vízbe. Hihetetlenül jól esett, és kicsit segített kiverni a fejemből Laurát, a betegségével együtt. Hihetetlen hogy egész nap csakis Ő jár a fejemben. Nem tudom mivel babonázott meg ennyire. Gondolataimat -nehezen- elhesegettem fejemből, és kiszálltam a vízből majd megtöröltem a nedves testem, és felvettem a behozott ruhadarabot. Elindultam vissza a szobába, majd bebújtam a puha ágyba. Kissé nehezen, de valahogyan sikerült álomba merülnöm.

Reggel 9 órakor ébredtem a telefonom jelzésére, hiszen 10-kor próbánk van a srácokkal.  10 percre található tőlem a próbaterem úgyhogy indultam is készülni, nehogy elkéssek mint múltkor. Abból is hatalmas balhé lett. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, és elmentem a fürdőszobába elvégezni a reggeli teendőimet, majd felöltöztem egy kényelmes öltözékbe, ami a kék csőszárú nadrágból és egy szürke Mickey egeres pulcsiból állt. Kimentem a konyhába, és hamar készítettem magamnak reggelit, amit hamar be is lapátoltam, majd zsebre tettem a telefonomat, és már indulhattam is. Kiléptem a házból és az ajtót magam mögött kulcsra zártam.  Elindultam a megfelelő úton. Elég hűvös volt, a nap sem sütött, és kissé fújt a szél is. Meglepően hamarabb odaértem a vártnál, de még csak 2-en voltak ott. Bencére vártunk aki nem sokkal utánam be is lépett a helyiségbe. 

-Na kezdhetjük?-Csapta össze tenyerét.
-Igen.- Hangzott a válasz majdnem egyszerre. Mindannyian a helyünkre álltunk, majd elkezdtük felénekelni az új dalunkat, melynek címe Sose múló nyár. Remélhetőleg egy nyári sláger lesz. Elindult a zene a fülesemben, majd Ya Ou el is kezdte az ő részét, majd sorba mindegyikőnk felénekelte a sajátját. Másfél óra után sikerült befejeznünk a munkát, majd mindenki mehetett a maga útjára. Én haza indultam a többiek a barátnőikhez mentek. Egyedül én vagyok szingli a csapatból, bár már van egy áldozat, csak nem tudom hogy Ő hogy érez. Miután hazaértem, egyből a konyhába vettem az irányt, és készítettem magamnak ebédet, ami húsleves volt és törtkrumpli rántott hússal. Míg a víz főtt addig kipaníroztam a húst, aztán szépen sorban minden elkészült. Nem sokat készítettem, hiszen egyedül élek. Meg amúgy is. Csak ottmaradna. Hamar elfogyasztottam az adagot, majd azon tanakodtam,hogy mivel üssem el az időt. Végül egy kis filmezésre vettem rá magam. Láttam a filmből vagy 10 percet, mert bealudtam. Amikor felkeltem, azt sem tudtam hol vagyok hirtelen. Ránéztem a laptopon az időre ami 3 óra 7 percet mutatott. Ennyi elég volt ahhoz, hogy visszatérjen Laura a fejembe. Eszembejutott, hogy tegnap pont ekkor találkoztunk...úgy döntöttem, hogy kimegyek ugyan oda, hátha ismét láthatom. Kissé összekaptam magam, majd ismét elhagytam a lakást. Most nem értem oda annyira hamar, de mikor megérkeztem jól átpásztáztam a környéket, hátha meglátom valahol Őt. De sajnos nem így lett. Szomorúan néztem magam elé. Fél óra várakozás után meguntam, és épp indulni készültem, mikor megláttam egy ismerős arcot. Ő volt az. A haja -mint mindig- kiengedve volt, gyönyörűen omlott vállára, csillogott a délutáni napfényben. Felém lépkedett majd én is megindultam felé. Elővette a jegyzetfüzetet, majd leírta benne az alábbi sort.
-Minden nap erre jársz? -Mosolygott, én pedig mélyen szemeibe néztem. Aztán jöttem rá hogy válaszolnom kellene.
- Hát...öö..izé...én csak lejöttem sétálni, szeretem ezt a nyugis parkot.-nyögtem ki valami mondat félét, habár ez nem  nevezhető annak.
-Értem.-irta le, majd ránézett az órájára, és ismét a betűket karcolta a lapra. -Sajnos nekem most sietnem kell mert össze kell még pakolnom.-Nem értettem az egészet. Miért kell pakolnia? Talán elköltözik? Nem...ez nem lehet. Gondolkoztam el, de végül rájöttem, hogy egyszerűbb lenne megkérdezni tőle.
-Elköltözöl?-kerekedtek ki szemeim.
-Jajj dehogy. Csak műtétem lesz. Egy lehetőség arra, hogy újra hallhassak 3 év várakozás után. 1 hét múlva lesz, de előtte sok vizsgálat vár.- Ezek után a mondatok után kicsit megnyugodtam, de valamilyen szinten féltettem is Őt. Mivan ha nem sikerül a műtét? Jöttek elő bennem a kérdések.
-Szívemből kívánom, hogy sikerüljön,Laura. Elkérhetem a telefonszámod, hogy legalább SMS-ben tudjunk beszélni?-Kérdeztem, de közben rájöttem, hogy ez eléggé tolakodó, hiszen nem is ismerjük még egymást. Most elárulhattam magamat? Hogy ennyire elvarázsolt?
-Persze. - irta le, majd elkérte a telefonomat, és bepötyögte a 11 számjegyet. Még sem lepődött meg annyira, mint vártam, így fellélegeztem egy kicsit. Ezután elköszöntünk egymástól, majd mindketten haza indultunk.